A Bájoló Magazin interjúja Szinay Balázzsal

Klasszikus verseink megzenésítése nem új találmány, gondoljunk csak Cseh Tamásra, a Hobo Blues Bandre vagy Szabó Balázs Bandájára. Kortárs irodalmi alkotásoknál már jóval kevesebbszer találkozunk a zenei közvetítéssel, a Tanítványi Láncolat Irodalmi Műhely kezdeményezése pedig egészen forradalmi, hiszen amatőr költők munkáival is foglalkoznak.  A projekt ötletgazdája, Szinay Balázs mesélt nekünk a kezdetekről, a legújabb lemezről és a jövőbeni tervekről.


Miként találtatok egymásra Földi Veronikával?

Az I. Verszene pályázat kapcsán kerestem női énekest. Egy közös ismerősünk irányított hozzá és az ajánlás kiválónak bizonyult. Néhány nap múlva meg is kezdtük a közös munkát. Verával gyorsan és hatékonyan tudtunk együtt dolgozni, nagyon ügyesen birkózott meg a már-már kész dalokkal és azokkal is, amelyek a közös munka során születtek. Osztozom a széleskörű nézetben, hogy kiváló énekes, jó zenei ötletekkel és lehet rá számítani.

Hogyhogy nem már befutott, kortárs szerzők verseivel dolgoztok?

Egyrészt, szeretek árral szemben úszni, és lehetőleg olyan dolgokat csinálni, amit más nem, vagy csak kevesen. Nem kötnek le a szokványos, bevett formulák. Másrészről úgy gondolom támogatásra, népszerűsítésre elsősorban a kevéssé ismert szerzőknek van szüksége, hozzátéve, hogy az ő munkáik legalább annyi értéket hordoznak számomra, mint a szakma ismertebb képviselőié, sőt, sokszor elevenebb, kreatívabb alkotásokkal lehet találkozni ebben a szegmensben. A megzenésített szövegek alkotói közül egyébként pedig többen ismertek, pusztán vannak még olyanok, akiknek eddig nem kerültek a látókörükbe. Elég sok szerző képviseli ezt a szakmát.

Mennyire törekedtek változatosságra zenei stílus tekintetében?

Mint ahogy minden alkotó és alkotás egyedi, a zenei adaptációk elkészítésénél is ezt igyekszünk szem előtt tartani. Az alkotók iránti tisztelet már csak ebben is meg kell, hogy mutatkozzon. Az ilyen jellegű zeneművekben a megzenésítőnek valamilyen szinten vissza kell adnia a szerzőt, persze átszűrve magán szöveget. Egyébként sem szeretnénk ismételni önmagunkat, ugyanolyan, vagy hasonló dolgokat csinálni. Verában és bennem is nagy a kísérletező kedv, a zenei nyitottság. Alkotni úgy jó, ha abból mindig egy kicsit más lesz, és mindig előkerül valami új dolog.

Az eredeti szerző közreműködik a megzenésítésben?

Egészen röviden: nem. Ez egy ránk bízott feladat és részben ez adja a szépségét. Ráadásul annál nagyobb a meglepetés a szerző számára is, ha elkészül egy-egy dal.

Mit jelképez a második lemezetek, a Szokatlan Másság borítója? Milyen koncepció alapján válogattátok rá össze a verseket?

Egyszerűen az összeállítás hangulatát. A többi rá van bízva a befogadóra. Ez tipikusan az a borító, ami mindenkinek azt jelenti, amit belelát. Rá van bízva. Mi csak adtunk egy alaphangulatot, némi szimbolikával, amiben azért vannak utalások arra, számunkra mit jelent. A szövegek kiválasztásánál szempontul szolgált a szövegek érdekessége, témaválasztása, zeneisége, megzenésíthetősége és a szándék, hogy ezúttal valami teljesen mást csináljunk, mint az előző összeállításnál. Az ily módon kiválasztott versek érdekes elegyet adtak ki. A belőlük válogatott szövegvilág kicsit melankolikusabb, filozofikusabb hangvételt adott az új anyagnak, zeneileg pedig az alternatív stílus irányába mozdította el, bár erre a szériára is ugyanolyan zenei változatosság jellemező, mint az előzőre. Helyet kapott többek között a népzene, a popzene, a blues, a funky hangulatvilága is.

Gondolkodtatok-e azon, hogy bevonjátok a munkátokba a videoklipet mint közvetítőeszközt?

Vannak ilyen jellegű tervek. Én jelenleg két dalhoz tudok elképzelni klipet. Időben kell csak elérkeznünk ezek megvalósításához. Mindazonáltal az élő előadás színesítéséhez, műsorszerű reprezentálásához is elég sok ötlet merült fel.

Várható-e, hogy bővül még a csapatotok, vagy továbbra is ketten készítitek el a megzenésítéseket?

Szeretnénk egyes dalokat teljes zenekari verzióban is elkészíteni, aztán később ezzel a formációval is előadni őket. Nyitottunk a csapatépítés irányába, ugyanakkor nem sürgetem a dolgot. Ha elérkezik az ideje, ez is teljesen összeáll és megvalósul. A duós formációt e mellett megőrizzük. Vannak olyan ötleteink is, amiket ketten szeretnénk csinálni.

Elsősorban kiket szeretnétek megszólítani?

A gyerekkorosztály kivételével bárkit, aki nyitott a dalokra. Lényegileg minden korosztályból van olyan, akit egy-egy vagy több dalunk megérintett.  A gyerekek is csak a szövegek komolysága, tartalmi telítettsége okán esnek ki a célzásból, bár ez se igaz minden dalra.

Mi a célotok ezzel a kezdeményezéssel?

Jól érezni magunkat, átadni a dalok üzenetét, örömet szerezni, úgy, hogy ezzel még a kortárs irodalom népszerűsítéséhez is hozzájárulunk.

Melyik dal a személyes kedvenced?

Mivel a dalok zenei világa sok esetben az én gyermekem, illetve a szövegek ugyanilyen közelivé válnak az elkészítés során, szinte lehetetlen egyes szerzeményeket kiemelni.  Mindössze néhány olyan van, ami talán személyes érintettségből fakadóan közelebb kerül az emberhez, de ilyet illetlenség volna ebben a formában kiemelni. 


Dézsi Fruzsina

0 megjegyzés: